CO2kibocsátást

A CO2-kibocsátás az a mennyiség, amelyet a szén-dioxid a légkörbe juttat, főként emberi tevékenységek következtében. A legfontosabb források a fosszilis tüzelőanyagok égetése (szén, olaj, földgáz), az ipari folyamatok és a földhasználat-változások, például erdőirtás. A kibocsátás nagysága határozza meg a légkör felmelegedésének ütemét és a hosszú távú klimatikus hatásokat.

A kibocsátásokat gyakran megatonna CO2/évben mérik; a MtCO2/év kifejezéseket használják, és CO2e alatt az összes üvegházhatású gáz egyenértékét értik. Így lehet összevetni a különböző gázok klímaváltozásra kifejtett hatását.

Globálisan a legnagyobb részt az energia-termelés és a közlekedés adja, majd az ipar, épületek és a földhasználat-változások, amelyek közvetve vagy közvetlenül kapcsolódnak a kibocsátásokhoz. A nemzetközi erőfeszítések célja a kibocsátások csökkentése és a nettó zéró felé vezető út meghatározása; a Párizsi megállapodás célja a globális felmelegedés mérséklése 1,5–2 Celsius-fokkal a preindusztriális szinthez képest.

A csökkentés eszközei közé tartozik a megújuló energiaforrások növelése, az energiahatékonyság javítása, az elektromosítás felgyorsítása a közlekedésben és az iparban, a karbonfogás és -tárolás (CCS), valamint a karbonárak vagy cap-and-trade rendszerek bevezetése. Ezeket összehangoltan, gazdasági és technológiai tényezőkkel együtt érdemes alkalmazni.

Kihívások közé tartozik az adatok megbízhatósága és összevethetősége, a fejlődő országok növekvő energiát és infrastruktúrát igénylő igényei, valamint a földhasználat változásainak pontos követése. Ezen tényezők befolyásolják a döntéshozatalt és a konkrét mérséklési stratégiák sikerét.

Összefoglalva a CO2-kibocsátás kulcsszempont a klímaváltozásban: mérésének, forrásainak és trendjeinek megértése alapvető a hatékony intézkedések és nemzetközi együttműködés számára.