Végtagok

Végtagok, vagy végtagok (végtag) a test azon részei, amelyek a törzsön kívül helyezkednek el, és a mozgás, a testtartás és a tárgyak manipulációjának alapját képezik. A humán szervezetben a végtagok két fő csoportba sorolhatók: a felső végtag és az alsó végtag.

Felső végtag: a vállövvel kapcsolódik a törzshöz, és három fő része van: a kar (felkarcsontból, humerus), az alkar (radius és ulna), valamint a kéz. A kéz részei a csuklótól a kézfejen át az ujjakig terjednek: a kéztőcsontok (carpal), a kézközépcsontok (metacarpal), és az ujjsontok (phalanges). A felső végtag különösen a finom motorikára és a megragadásra, manipulációra szolgál.

Alsó végtag: a medenceövvel kapcsolódik a törzshöz, és a mozgás nagy részét a testsúly alátámasztásával és a járás, futás feladataival tölti be. A felső végtaghoz hasonlóan három részre oszlik: a combcsontból (femur) álló részből, a térd és a sípcsont (tibia) illetve a szárkapocscsont (fibula) környékéből, végül a láb és a lábfej csontjaiból: a lábtő (tarsus), a lábközépcsontok (metatarsus) és az ujjak csontjai a lábban (lábujjak). A alsó végtagot a csípőízület és a bokaízület kapcsolja a törzshöz, a térd pedig az egyik legjelentősebb kötés.

Funkciók és ellátottság: a végtagok mozgatása és koordinált működése révén a testtalálás, tárgyak megfogása és helyváltoztatás valósul meg. Idegrendszeri ellátásukat a felső végtag esetében a brachialis plexus, az alsó végtagnál a lumbosacrális plexus biztosítja. Vérkeringésük gazdag, ellátó artériáik és vénáik révén megfelelő vérellátást és izomerőt biztosítanak.

Klinikai szempontból a végtagok különféle sérülésekkel és rendellenességekkel érintettek lehetnek, például törések, ficamok vagy veleszületett rendellenességek formájában. Rehabilitáció, fizioterápia és protézisek gyakran fontos szerepet játszanak a funkciók helyreállításában.