Immunszupresszív

Immunszupresszív alatt olyan gyógyszerek és kezelési megközelítések összességét értjük, amelyek célja az immunrendszer aktivitásának mérséklése vagy gátlása. Célja lehet a kilökődés megelőzése transzplantált szerveknél, autoimmun betegségek aktivitásának csökkentése, vagy gyulladásos folyamatok visszaszorítása.

Általános mechanizmusok szerint csoportosíthatók a calcineurin inhibitorok (például ciklosporin és tacrolimus), amelyek az IL-2 szintézist gátolják és ezáltal csökkentik T-sejt aktivációt; az antimetabolitok (például azathioprin, mycophenolate mofetil), amelyek a nukleinsavak szintézisét korlátozzák és ezzel a sejtek szaporodását mérséklik; az mTOR-gátlók (sirolimus) a sejtciklusokban befolyásolják a T-sejtek válaszát; valamint a kortikoszteroidok, amelyek széles körben gátolják az immunfunkciót. Gyermek- és felnőttgyógyászatban gyakran alkalmaznak indukciós terápiában vagy kombinált kezelésekben monoclonális antitesteket is, például basiliximabot (IL-2 receptor antagonist) vagy rituximabot (CD20): ezek célzottan kapcsolódnak bizonyos immunfolyamatokhoz.

Alkalmazási területek közé tartozik a szervtranszplantációk kilökődésének megelőzése, autoimmun betegségek mint lupus nephritis, krónikus gyulladásos betegségek, bizonyos vasculitises állapotok és graft-versus-host betegség kezelése.

Követés és biztonságos használat szempontjai közé tartozik a vérszint-monitorozás (például calcineurin inhibitoroknál), vérkép, máj- és vesefunkciók ellenőrzése, fertőzések és malignitások kockázatának figyelemmel kísérése, gyógyszerkölcsönhatások figyelembe vétele és terhességre vonatkozó megfontolások. A terápia általában szakorvosi felügyeletet igényel.