Eritrociták

Eritrociták, vagy vörösvértestek, a vérben a leggyakoribb sejttípusok. Fő feladatuk az oxigén szállítása a tüdőből a test szöveteibe, és a szöveti széndioxid visszaszállítása a tüdőbe a kilégzéshez.

Szerkezetük kétoldalról konkáv lemezű sejtekből áll, átmérőjük kb. 6–8 μm. A kifejlett eritrocitáknak nincs sejtmaguk, és a legtöbb sejtszervecskéjük is hiányzik; energiájukat döntően glikolízisből nyerik. Membránjuk rugalmas, amelyet a spektrin-ankirin hálózat stabilizál, ez lehetővé teszi a szűk kapacitású erekben történő áramlást és a rugalmasságot.

Hemoglobintartalmú központi fehérjéjük négy alegységből áll, és minden alegységhez kapcsolódik egy heme, így eritrocitánként körülbelül 270 millió hemoglobinfoszlány található. Az oxigént a tüdőben kötő hemoglobin oxigént ad a szöveteknek; a szén-dioxid a szövetek felől visszaszáll a tüdőbe. A szén-dioxid egy része hidrogén-karbonát formájában, egy része pedig karbaminohemoglobinként kötődik. Az oxigénkötés finomhangolását befolyásolja a 2,3-biszfoszfoglicerinsav (2,3-BPG) és a pH (Bohr-hatás).

Életciklus és képzés: eritropoézis a vörös csontvelőben zajlik; hypoxia esetén a vesék EPO-t termelnek, amely serkenti az eritropoiesist. A kifejlett eritrocita életideje kb. 120 nap; az öregedett sejteket a lép és a máj makrofágjai bontják le, a vas visszanyerhető, a heme bilirubinná alakul és kiválasztódik.

Klinikai vonatkozások: a vörösvértestek számának, alakjának vagy hemoglobinszintjének rendellenességei anemia vagy polycythemia kialakulásához vezethetnek. A laborvizsgálatokban az erythrocyta indexek közé tartozik az MCV és az MCH. Eritrociták rendellenességei közé sorolhatók a sarlósejt-, spherocytosis és más hemolitikus rendellenességek.