paralízis

A paralízis a mozgásképesség részleges vagy teljes elvesztése egy vagy több testrészben, amelyet az idegrendszer működésének zavara okoz. A paralízist gyakorlatilag különböztetik a parézistől: a parézis gyengeséget jelent, a paralízis pedig mozgásképesség-veszteséget jelenthet. A paralízis lehet központi eredetű, ha az agy vagy gerincvelő érintett, illetve perifériás, ha az idegek, idegrostok vagy motoros neuronok károsodnak.

Különböző okok vezethetnek paralízishoz. Központi paralízist okozhatnak például stroke, traumás agy- vagy gerinc-sérülés, tumorok vagy gyulladásos folyamatok. Perifériás paralízis alakulhat ki például Guillain–Barré-szindrómában, neuropátiákban vagy amiotrófiás laterális scleroisban, fertőzések, anyagcsere-betegségek és mérgező hatások is hozzájárulhatnak. Bizonyos állapotok átmenetiek és reverzibilisek lehetnek a megfelelő kezelés hatására.

Jellemző tünetek a mozgatás részleges vagy teljes elvesztése, izomgyengeség, az izomtónus változása (spasticitás vagy hypotónia), érzészavarok és fájdalom. A diagnózis alapja a részletes neurológiai vizsgálat, képalkotó vizsgálatok (MRI vagy CT), és szükség esetén elektromiográfia (EMG) és ideg-vezetéses vizsgálatok. Laboratóriumi vizsgálatok segíthetnek meghatározni a kiváltó okot, például gyulladásos vagy autoimmun állapotok, fertőzések vagy anyagcsere-zavarok kizárásával.

Kezelése mindig az alapbetegség megszüntetésére vagy kontrollálására irányul, ha lehetséges. Az akut paralízisben gyors orvosi beavatkozás életmentő lehet. Rehabilitációs programokkal, fizioterápiával és ergoterápiával dolgoznak a mozgásképesség megőrzésén és javításán. Gyógyszeres kezelés a fájdalom, görcsök és gyulladás csökkentésére, autoimmun eredet esetén immunválasz befolyásolására irányul. A kilátások nagymértékben függ a kiváltó októl, a károsodás kiterjedésétől és a rehabilitáció időben történő megkezdésétől.