cukormolekulákat

Cukormolekulák, vagy egyszerűen cukrok, a szénhidrátok következőképpen oszthatók: a legegyszerűbb egységek a monoszacharidok, amelyek egyetlen cukorgyűrűből állnak. A legismertebb példák közé tartozik a glükóz, a fruktóz és a galaktóz. Ezek közül a glükóz és a galaktóz aldózok, a fruktóz pedig ketóz. Természetes formájukban általában D-formában fordulnak elő. Monoszacharidok glikozidos kötéssel kapcsolódhatnak egymáshoz, ebből jönnek létre diszacharidok vagy hosszú láncokból álló poliszacharidok.

Diszacharidok két monoszacharid egység összekapcsolódásával keletkeznek. Példák rá a szacharóz (glükóz+fruktóz), a laktóz (glükóz+galaktóz) és a maltóz (két glükóz). Poliszacharidok hosszú láncok, például a keményítő és a glikogén energia tárolására szolgálnak, a cellulóz pedig növényi sejtfal szerkezeti eleme. Ezeknél az anyagoknál a kötés típusa - alfa vagy beta glikozidos kötések - meghatározza fizikai tulajdonságaikat.

Funkcióik között kiemelkedő az energiaforrás biztosítása: a monoszacharidok és diszacharidok gyorsan felszívódnak, majd a sejtekben glikolízissel vagy más anyagcserével oxidálódnak. Ezenfelül a poliszacharidok energia tárolására szolgálnak: a növényekben a keményítő, az állatoknál a glikogén formájában. A cukrok ízlése is fontos tulajdonság, és részesei a karamellizációnak és a Maillard-reakciónak is.

Emésztésük során enzimek, például az amiláz, a szacharáz, a laktáz és a maltáz, bontják le a felszínre került cukrokat, majd a vékonybélben felszívódnak. A glükóz a sejtek energiáját szolgálja a glikolízis és a citromsavas körfolyamattal. A cukrok túlfogyasztása összefüggésbe hozható egészségi kockázatokkal, például elhízással és glükózérzékenységgel, ezért a bevitel mérséklése gyakran javasolt.