Antidótumok

Antidótumok olyan anyagok, amelyek ellensúlyozzák a mérgek vagy toxinok hatását élő szervezetben. Toxikológiában céljuk a toxikus hatások visszafordítása vagy mérséklése: a méreg semlegesítése, a hatás gátlása, illetve a mérgezés során károsodott élettani folyamatok támogatása. Lehetnek specifikusak egy adott toxinra vagy nem specifikusak, támogató jellegűek.

Az antidótumokat általában két csoportba sorolják: specifikus antidótumok, amelyek adott méreg vagy mechanizmus ellen hatnak (például naloxon opioid-túladagolás ellen, acetilcisztein paracetamol-mérgezésre, hydroxocobalamin ciánmérgezésre); és nem specifikus antidótumok vagy detoxicánsok, amelyek a felszívódást csökkentik, a megoszlást módosítják vagy gyorsítják az eliminációt (például aktív szén), illetve általános támogató terápiákat foglalnak magukban.

Jellemző példák között szerepelnek: naloxon opioid-toxicitásnál, flumazenil benzodiazepin-túladagolásnál, acetilcisztein paracetamol-mérgezésnél, hydroxocobalamin ciánmérgezésnél, vitamin K warfarin-túladagolásnál, protamin-szulfát heparin-toxicitásnál, digoxin-ellenes Fab-fragmentum, fomepizol metanol- és etilénglikol-mérgezésnél, deferoxamin vas-mérgezésnél, dimercaprol vagy EDTA nehézfém-mérgezéseknél, pralidoxim organofoszfor mérgezésnél. Az aktív szén adása a felszívódás csökkentésére szolgál; a légző- és keringési támogatás pedig általános ellátás része.

Fontos megérteni, hogy nem minden méregnek van antidótuma, és egyes antidótumok hatékonysága időben és dózisban korlátozott. Bizonyos antidótumok mellékhatásokat okozhatnak, és a helyes diagnózis, valamint toxikológiai központok útmutatása nélkülözhetetlen.

Az antidótum kifejezés latin eredetű; a klinikai toxikológiában az ókor óta ismert fogalom. Ma gyógyszeres kezelésben és sürgősségi ellátásban használják, intézményes háttérrel és gyors érintkezést biztosítva a mérgezéses esetekben.