szinapszisban

A szinapszis az idegsejtek közötti jelátviteli hely. A leggyakoribb típusa a kémiai szinapszis, amelyet a preszinaptikus terminál, a szinaptikus rés és a postszinaptikus membrán alkot. Léteznek azonban elektromos szinapszisok is, amelyeket gap junctionok biztosítanak, így a két sejt közvetlenül kapcsolódik.

Kémiai szinapszisban a jelátvitel úgy zajlik, hogy az akciós potenciál a preszinaptikus terminálba érve megnyitja a feszültségfüggő Ca2+ csatornákat. A Ca2+ beáramlása kiváltja a szinaptikus vezikulák fúzióját, és neurotranszmitterek kerülnek a szinaptikus résekbe. A neurotranszmitterek kötődnek a postszinaptikus receptorokra; lehetnek ioncsatornához kapcsolt receptorok (ligand-aktivált ioncsatornák) vagy G-fehérje-közvetítésű receptorok. Ennek eredményeként vagy depolarizáló EPSP, vagy hiperpolarizáló IPSP keletkezik, amely módosítja a postszinaptikus sejt készenlétét a további ingerületre. A jelátvitel gyorsan lezajlik, és a neurotranszmitterek rövid ideig maradnak a résekben; eltávolításukat enzimatikus bontás, visszavétel vagy diffúzió biztosítja.

Elektromos szinapszisokban a két sejt membránja közvetlenül kapcsolódik gap junctionok révén, így ionszintű áramlás történik. Ez gyors, részben bidirekcionális vezetést tesz lehetővé, kevésbé plasztikus, mint a kémiai szinapszis. Az ilyen kapcsolatok fontosak ritmikus hálózatokban és bizonyos fejlődési szakaszokban.

A szinapszisok plaszticitása, különösen a kémiai típusban, lehetővé teszi a hosszú távú potentiációt és depressziót, ezáltal kulcsszerepet játszik a tanulásban és az emlékezetben. A szerkezet magába foglalja a preszinaptikus aktív zónát, a szinaptikus rést és a postszinaptikus sűrűséget, ahol a receptorok száma és érzékenysége módosulhat.