membránja

A membrán egy féláteresztő határ, amely elválasztja a sejt vagy egy sejtes organellum belső környezetét a külső tértől. A plazma membrán a sejtfelszínhez kapcsolódik, és meghatározza a sejten belüli környezet összetételét, miközben lehetővé teszi a tápanyagok, ionok és kiválasztott molekulák cseréjét.

Összetételét tekintve a legfontosabb összetevő a foszfolipid-kettős réteg, amely a hidrofil fejkapcsokat mindkét oldalra, a hidrofób farokrészeket pedig a középső réteg felé fordítja. A membránban cholesterol segíti a folyadékmenetet és stabilitást. Beépült vagy felületi fehérjék közvetítik a transzportfolyamokat és a jelek továbbítását. A külső felszín glikoprotein- és glikolipid-csoportokat hordozhat, amelyek a sejtek közötti felismerésben és kommunikációban játszanak szerepet.

Működésében a membrán szelektív permeabilitást biztosít. Kis, apoláris molekulák (például oxigén, szén-dioxid) egyszerűen diffundálnak át, míg töltött anyagok és ionok csatornákon vagy hordozófehérjéken keresztül jutnak át, illetve aktív transzportáltatásra is szükség lehet energiával (például pumpák, mint Na+/K+-ATPáz). Emellett endocitózis és exocitózis révén anyagokat vesz fel vagy ad ki. Jelátviteli feladatokat is ellátnak, ahol receptorok és kapcsolódó fehérjék közvetítik a jelátviteli útvonalakat.

Fajtái közé tartozik a plazma membrán és a belső membránok, például a mitokondrium belső membránja, a sejtmaghártya, az endoplazmatikus retikulum membránjai, a Golgi‑szervecskék és a lizoszómák membránjai, amelyek mind különböző élettani funkciókat látnak el.

Historikusan a membránelmélet a 20. század közepén fejlődött; a fluid mosaic modell, amelyet Singer–Nicolson fogalmazott meg 1972-ben, a mai megértés alapja. A membránok dinamikus, heterogén és féláteresztő rendszerek, amelyek a sejtek élettani folyamatait szabályozzák.