szilíciumdioxid

A szilíciumdioxid (SiO2) olyan szervetlen vegyület, amelyet egy szilícium‑ és két oxigénatom alkot. A természetben leggyakoribb formája a kvarc, de ismert kristályos módjai közé tartozik a cristobalit és a tridimit, míg amorf formái közé tartozik például az üveg és az opál. A szilícium-dioxid a földkéreg egyik leggyakoribb összetevője, ezért számos ásványban és kőzetben előfordul.

Fizikai és kémiai tulajdonságai közé tartozik, hogy rendkívül kemény, Mohs-skálán 7. Az olvadáspontja körülbelül 1710 °C, a sűrűsége módosítástól függően hozzávetőleg 2,2–2,65 g/cm³. Az amorf SiO2 általában üvegszerű és átlátszó vagy fehér, míg a kristályos formák ridegek és rideg külsővel bírnak. A reakciókora rendkívül kémiailag ellenálló.

Természetes előfordulása és felhasználása: a SiO2 a földkéreg egyik legfontosabb szilíciumforrása; elsősorban kvarcként, homokként és különböző üveggyártási alapanyagként ismert. Gyakori felhasználási területek közé tartozik az üveg- és kerámiaipar, cementgyártás, töltőanyagként műanyagokban és gumiabroncsokban, valamint silica gel formájában nedvességmegkötő anyagként. Emellett a félvezetőiparban oxidrétegként és kvarc alappal kapcsolatos termékekben is alkalmazzák.

Egészségügyi és környezeti szempontok: kristályos szilícium-dioxid belélegzése hosszú távon tüdőkárosodást okozhat, például silikózist, és összefüggésbe hozható a tüdőrákkal. Ennek megfelelően a munkahelyeken porvédelmet és megfelelő kockázatkezelést alkalmaznak. Környezeti hatásai a bányászathoz és feldolgozáshoz kapcsolódnak.