paleomagnetizmus

Paleomagnetizmus a Föld történeti mágneses mezőjének nyomait vizsgáló tudományág. A földtani és archeológiai kőzetekben, üledékekben és anyagokban található természetes remanens magnetizációt tanulmányozza, hogy rekonstruálja a múltbeli mágneses tér irányát és intenzitását, valamint a földközi- és óriás tektonikus folyamatokat.

A magnetizáció keletkezése több módon történhet. A lehűlés közbeni termikus remanens magnetizációval a kőzet a felszabaduló spinok elhelyezkedését a jelenlegi mágneses mező irányába rögzíti. Üledékekben a lerakódott anyag magnetizálódhat a környező mező hatására, és mágneses ásványok, például magnetit, titanomagnetit vagy hematit révén megőrizhetik a régi állapotokat. Gyakori kategóriák a TRM, CRM és DRM.

A kutatás módszertana magában foglalja minták gyűjtését a földtani rétegekből vagy üledékekből, majd természetes remanens magnetizációjának (NRM) mérését. A jellemző elrendezést és épséget demagnetizálással isolálják: hő- vagy váltakozó mező (AF) demagnetizációval tompítják a régi rákapcsolódásokat, hogy meghatározható legyen a primordiális magnetizáció iránya és intensitása. Emellett gyakori eszköz a magnetizációs anisotópia és a paleointenzitás mérés, amely a korábbi mágneses tér erősségét adja vissza.

Jelentős alkalmazások közé tartozik a magnetostratigráfia és a geológiai időskála térképezése, amely a földkéreg rétegeinek korát és polaritási állapotait összekapcsolva segíti a lemeztektonikai események és a tengeri hasadások megértését. A paleomagnetizmus alapot adott a lemeztektonika elfogadásának és a múltbeli klimatikus és geofizikai események vizsgálatának.

Korlátok közé tartozik a diagenetikus átalakulások, diákutak és későbbi felmelegedési események zavaró hatása, amelyek megnehezíthetik az eredeti magnetizáció helyreállítását. A módszerek bizonytalanságai és mintavételezés függvényében a paleomágneses korok és intenzitások becslése tartózkodó és iteratív folyamat.