nyelvtudományt

Nyelvtudomány, vagy egyszerűen lingvisztika, a nyelvek szerkezetét, használatát és fejlődését vizsgáló tudományág. A cél, hogy leírja és megmagyarázza, hogyan épülnek fel a hangrendszerek, a szókészlet és a mondatszerkezetek, valamint hogyan jelentik a beszélői szándékokat és társadalmi kontextusukat. A nyelvtudomány két fő irányvonalat ötvöz: a leíró (deskriptív) nyelvtudomány a nyelvek jelen állapotát dokumentálja, míg az elméleti nyelvtudomány modelleket és elveket keres a nyelvi jelenségek általános magyarázatára.

Fő alágazatai közé tartozik a fonetika és fonológia (hangok rendszerezése és szabályai), a morfológia (szavak felépítése), a szintaxis (mondatstruktúrák), a szemantika és pragmatika (jelentés és nyelvhasználat), valamint a nyelvi társadalomra figyelő szociolingvisztika, a pszicholingvisztika és a neurolingvisztika. Emellett történeti, typológiai és számítógépes nyelvészet is fontos terület; korpusznyelvészet nagyobb elektronikus szöveggyűjtemények elemzését jelenti.

Módszertan: a nyelvtudományi kutatások módszerei közé tartozik terepmunka, korpuszépítés, kísérleti nyelvészet, összehasonlító adatok és formális elméletek alkalmazása. A terület gyakran többnyelvű adatok és kulturális kontextus bevonását kívánja.

Historia: Gyökerei a klasszikus nyelvészeti írásokban, majd a 19. és 20. században a strukturalizmus és a generatív nyelvészet hatásai formálták a modern nyelvtudományt. Fontos alakjai közé tartozik Saussure, Bloomfield és Chomsky.

Alkalmazások: nyelvtudományi eredményeket oktatásban, szó- és szótárkészítésben, nyelvi politikákban, beszédzavarok terápiájában és a számítástechnikában, különösen a természetes nyelv feldolgozásában (NLP).