arousalelméletek

Az arousal-elméletek a motivációt az éberség vagy aktiváció szintjéhez kötik. Ezek az elméletek azt állítják, hogy a viselkedést és a teljesítményt a szervezet aktuális éberségi szintje határozza meg, amelyet belső és külső ingerek befolyásolnak. Céljuk, hogy az egyén fenntartsa az optimális arousal-szintet, amely növeli a hatékonyságot és a megfelelés esélyét, miközben elkerüli a túlzott izgatottság vagy az alacsony ingeráramlás okozta zavarokat.

Az egyik központi gondolat szerint az emberek motiváltak az optimális éberségi szint elérésére. Túl alacsony éberség unalomhoz vezet, míg túl magas éberség stresszt és figyelemzavart okozhat. A személyek között különbségek figyelhetők meg: az extrovertált személyek gyakran keresik a nagyobb ingeráramot, míg az introvertáltak inkább mérsékelt vagy alacsonyabb szinten teljesítenek jól.

A Yerkes–Dodson-törvény szerint a teljesítmény az éberség függvényében egy optimális pont körüli inverz U-görbe szerint változik. Az alacsony éberség kezdetben korlátozza a figyelmet és a teljesítményt, a közepes éberség javítja azt, a túlzott éberség pedig ronthatja. Fontos megállapítás, hogy az optimális éberségi szint a feladat nehézségétől függ: egyszerű feladatoknál magasabb, nehezebb feladatoknál alacsonyabb éberség lehet ideális.

Neurobiológiai alapként a retikuláris aktiváló rendszer (RAS) és a kapcsolódó limbikus hálózatokat szokás említeni. Az éberség szabályozását több neurotranszmitter is befolyásolja, például a noradrenalin, amelyek a figyelem és az energiafelhasználás szintjét alakítják.

Alkalmazásokkal a tanításban, sportteljesítményben és a stresszkezelésben találkozhatunk. Kritikák szerint az arousal-törvények túlzottan leegyszerűsítőek: a kontextus, a feladat típusa és a kognitív erőforrások is fontosak, és egyes helyzetekben nem követik az összesített inverz U-vonalat. A kutatások egyre inkább integrálják az arousal-t a kognitív folyamattal, érzelmi állapotokkal és személyes attribútumokkal.