állcsont

Az állcsont, más néven mandible, az arc csontjai közül a legerősebb és egyetlen mozgatható csontja. Az alsó állkapocs része, amely a koponya alján helyezkedik el, U alakú görbületű, és testből (corpus mandibulae) valamint két ramusból (ramus mandibulae) áll. Teste horizontális szakasz, amelyben az alsó fogak fogmedvei, az alveoláris folyamatok találhatók. Elülső része a mentális régiót képviseli, a mentális foramen pedig a kisideg- és érellátás kijáratát jelenti.

A ramus mandibulae felfelé nyúlvó, a temporális csont elülső külső felszínével érintkezik a temporomandibuláris ízület (TMJ) kialakulásához. Az ízülethez kapcsolódik a processus condylaris (condylus mandibulae) és a processus coronoideus, amelyek közül az előbbi a temporális csonttal ízületi felületet képez. Az ízületet egy discus articularis választja el a felek között, és a mozgást elsősorban a szemcsés ízületi tok és nyálkahártya lenyomhatja. A TMJ lehetővé teszi a nyitás-zárás (eleváció-depreszió), előre-hátra mozgatást (protrúzió-retrúzió) és oldalsó mozgásokat.

Fejlődésében az állcsont intramembranózus os­sifikációval fejlődik ki a második és első farka- archiából származó mesenchyméből. A Meckel-féle porcréteg kezdetben mintázó szerepet tölt be, de a legtöbb belső cartilago fokozatosan felszívódik; így a mandible nagyrészt közvetlen intramembranózus ossifikációból keletkezik.

Átmeneti anatómiája mellett fontos a vérellátása és idegellátása: az alsó állkapocs vérellátását az arteria maxillaris inferiori ága biztosítja, az idegellátást pedig az n. alveolaris inferior (V3 ág) végzi. A nyirok- és vénás keringés a pterygoid plexusba és a vénás rendszerbe torkollik. Funkciója a rágás és beszéd támogatása; a fogak és a fogíny stabil alapot adnak az alsó harapásnak.

Klinikailag gyakoriak a mandible törései sérüléseknél, továbbá a fogak elrendezését és az occlusiót érintő problémák szorosan kapcsolódnak az állcsont szerkezetéhez. Az alsó állkapocs anesztéziájánál gyakran alkalmazott technika az alsó fogalagú idegblokád.