Állóképesség

Állóképesség a fizikai tevékenység hosszú időn át történő fenntartásának képessége, amely lehetővé teszi a terhelés szünet nélküli vagy rövid megszakítás nélküli végzését és a fáradtság mérsékelt kezelését. Fontos összetevői a kardiorespiratorikus állóképesség (a szív és a tüdő hatékony működése), az izomerő‑állóképesség (az izmok hosszabb ideig tartó, ismétlődő vagy sorozatos terhelésre adott ellenállása), valamint az energiarendszerek közötti hatékony átalakítás.

A fizikai állóképesség felosztható általános és speciális formákra. A kardiorespiratorikus állóképesség a tüdő oxigénfelvételét és a keringés képességét méri, és leggyakrabban VO2max és laktátküszöb alapján értelmezik. Az izomerő‑állóképesség pedig az izmok olyan képessége, hogy hosszabb ideig megőrizzék a munkavégző erőt alacsony vagy közepes terhelés mellett. Az állóképesség általában sporttól és tevékenységtől függően különböző képességek kombinációját igényli.

Mérése és értékelése célorientált: VO2max, laktátküszöb, szívfrekvencia és terhelés‑/időparaméterek megfigyelése segít meghatározni az egyén állóképességi szintjét és edzésigényét. Gyakori edzési eszközök közé tartozik a hosszú, alacsony-intenzitású edzés (alapozás), az intervallumedzés, a tempóedzések és a regenerációval kiegészített periodizáció.

Kockázatok és tényezők: genetika, életmód, alvás és táplálkozás befolyásolják az állóképességet. Túlerőltetés kerülendő; a fokozatos terhelésnövelés és a megfelelő regeneráció fontos elemei a tartós fejlődésnek.