súrlódását

Súrlódásnak nevezzük azt az erőt, amely két érintkező felület között lép fel, és megakadályozza vagy megnehezíti a relatív elmozdulást. Ez az erő a felületek mikroszkopikus érdeségéből és a molekuláris kölcsönhatásokból ered, és gyakran energiaveszteségként nyilvánul meg, mert a mozgás során a mechanikai energia részben hővé alakul. Ugyanakkor hasznos funkciót is betölthet, például fékezésben, rögzítésben vagy csúsztatás megakadályozásában.

A gyakorlati megfogalmazásban két fő típust szokás megkülönböztetni: statikus (álló) súrlódás és dinamikus (kinetikus) súrlódás. Statikus súrlódás akkor lép fel, amikor a felületek nem mozognak relatív módon, és erőként f_t,max = μsN képes ellenállni a külső tangenciális erőnek; addig növekszik, amíg el nem ér egy maximumát. Ha az erő ezt túllépi, megkezdődik a mozgás, és a dinamikus súrlódás erője f_k = μkN, amely általában kisebb, mint a statikus maximum. A súrlódási erő mindig az elmozdulás irányával ellentétes.

A μs és μk koefficiensek a felületek anyagától, érdeségétől, kenőanyagoktól, hőmérséklettől és egyéb környezeti feltételektől függenek. A felületek érdesége és a száraz érintkezés növeli a súrlódást, míg kenés és rendszeres tisztítás csökkentheti. A gyakorlatban a gyors vagy változó sebesség is módosíthatja a mérhető értékeket.

Fontos alkalmazások közé tartozik a fékrendszerek, a kuplungok, a járművek kerekének és futóművének tervezése, valamint geológiai folyamatokban a törésfelhalmozódás vizsgálata. A súrlódás megértése alapvető a biztonságos és hatékony gépészeti rendszerek tervezéséhez.