seismográfok

Seismográfok olyan műszerek, amelyek a földrengések és más földtani mozgások közben a föld mozgását rögzítik. A legtöbb készülék a talaj mozgását egy keretre rögzített tömeg relatív elmozdulásának mérésével érzékeli, majd ezt az elmozdulást regisztrálja. A regisztrátum (seismogram) a mozgás időbeli alakulását és frekvenciát mutatja.

Történelem és technika: A modern seismográfia a 19. század végére alakult ki; a korai berendezések mechanikus elven működtek, és a mozgást papírtekercsekre vagy mágneses megjelenítőkre rögzítették. A 20. században a szenzorok elektromos és később digitális megoldásokra váltottak. A legtöbb ma használt berendezés háromkomponensű: vertikális, északi–déli, keleti–nyugati irányban működik.

Főbb típusok és felépítés: A seismográfok lehetnek broadband (hosszú tartományú) és short-period (rövid periódusú) típusúak; gyakran háromoszlopos szegezettséggel működnek, hogy egyidejűleg rögzítsék a különböző irányok mozgását. Modern rendszerek digitális érzékelőket és számítógépes feldolgozást alkalmaznak, így a nyers regisztrátum közvetlenül analizálható.

Adatok és alkalmazások: Seismogramokból meghatározható az epicentrum és a magnitúdó; a különböző stációk adatait összekapcsolva feltérképezik a földkéreg szerkezetét és a rengések dinamikáját. Világszintű hálózatok, például az IRIS, ISC és USGS, gyűjtik és megosztják az adatokat. A seismográfok alapvető eszközök a földmozgások megfigyelésére, a földrengések kutatására és a veszélyek felmérésére.