pszichoanalízis

A pszichoanalízis egy pszichoterápiás módszer és elméleti keretrendszer, amelyet Sigmund Freud osztrák neurológus hozott létre a 19. század végén és a 20. század elején. A pszichoanalízis alapvető feltételezése, hogy az emberi viselkedést, gondolatokat és érzelmeket nagymértékben befolyásolják a tudattalan folyamatok és a korai élettapasztalatok. Célja a tudattalan konfliktusok és elfojtott emlékek feltárása és feldolgozása, amelyek mentális problémákhoz vezethetnek.

A terápia során a páciens általában egy kanapén fekszik, miközben az analitikus szemben ül, és a szabad asszociáció technikáját alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy a páciensnek szabadon kell kimondania minden gondolatát, érzését vagy emlékét, ami eszébe jut, bármilyen jelentősnek vagy irrelevánsnak tűnjön is. Az analitikus figyeli a mintázatokat, ismétlődéseket, elhallgatásokat és a viselkedés más aspektusait, amelyek a tudattalan tartalmára utalhatnak. A terápiás kapcsolat, az átvitel (amikor a páciens a korábbi kapcsolataiban tapasztalt érzéseket és mintákat az analitikusra vetíti) és az ellenátvitel (amikor az analitikus reagál a páciens viselkedésére) is kulcsfontosságú elemek a pszichoanalitikus folyamatban. Az álomfejtés szintén fontos eszköz a tudattalan tartalmának megértésében.

A pszichoanalízis elmélete szerint a személyiség három részből áll: az ID, az EGO és a SUPEREGO. Az ID az ösztönök és a kielégítés azonnali keresésének birodalma. Az EGO a valóság elvének megfelelően működik, és igyekszik egyensúlyt teremteni az ID követelései és a külső világ elvárásai között. A SUPEREGO a belső erkölcsi iránytű, amely magában foglalja az elsajátított társadalmi normákat és értékeket. A pszichoanalízis hatással volt a pszichológia, a pszichiátria, a kultúra és a művészet számos területére, bár kritikák is érték a módszer tudományos megalapozottságát és hatékonyságát illetően.