léghólyagok

Léghólyagok, vagy alveolák, a tüdő legkisebb légtartó egységei, amelyek a hörgőcskék végén helyezkednek el és közvetlen kapcsolatban állnak a kapillárisokkal. Ezekben történik a gázcsere a levegő és a vér között: az oxigén diffúzióval jut a véráramba, a széndioxid pedig a kilégzés során távozik.

Szerkezetük és elhelyezkedésük szerint az alveolák vékony falú, sűrűn egymás mellett elhelyezkedő zsepek, melyeket sejtréteg határol. A belsejüket felületi nedvesség borítja, amelyet a típus II pneumocyták által termelt felületi feszültségcsökkentő anyag, a surfactant javít. A falat főként típus I pneumocyták alkotják, amelyek a gázcsere nagy részét végzik. A legrövidebb diffúziós távolság a vért és a levegőt érinti. Az alveolákban találhatók még alveolaris makrofágok (por-sejtek) is, amelyek a belélegzett részecskéket tisztítják. Néhány alveolus között előfordulhatnak alveoláris nyílások, a Kohn-féle nyílások, amelyek összekapcsolják az alveolusokat.

Funkciójuk a hatalmas felületű gázcsere lehetővé tétele: az emberi tüdőben körülbelül 300 millió alveolus található, a teljes felület pedig hozzávetőlegesen 70–100 négyzetméter. A surfactant nélkül az alveolák könnyen összetapadnának, ami életfontosságú a légzés zavara esetén.

Fejlődésüket tekintve az alveoláris rendszer a magzati élet végén és a korai újszülött-korban alakul ki, a surfactant termelése pedig a későbbi magzati és korai posztnatalis időszakban éri el teljes mértékét. Klinikai értelemben a léghólyagok károsodása COPD-ben, ARDS-ben, tüdőödémában vagy fertőzésekben a gázcsere súlyos zavarához vezethet. Prematúrás gyerekeknél a surfactanthiány miatt légzésproblémák jelentkezhetnek.