jelátvitele

A jelátvitel általános fogalma az információ közvetítésének folyamata egy küldő fél és egy fogadó fél között egy közvetítő közegen keresztül. A jel lehet analóg vagy digitális, és a közeg típusától függően lehet elektromos, optikai, vezeték nélküli vagy biológiai összeköttetés. Célja a jel pontos és megbízható átadása a zaj és torzítás ellenére.

Biológiai értelemben a jelátvitel elsősorban a neuronok közötti kommunikációt jelenti. Amikor egy neuron ingerleti állapotba kerül, akciós potenciál alakul ki, amely az axon végén kiindulva a szinaptikus végződések felé halad. A neurotranszmitterek a szinaptikus hasadékba kerülnek, és a receptorokhoz kötődve kiváltják a postszinaptikus sejten válaszként egy új akciós potenciált vagy más módú válaszreakciót. Két fő típus létezik: elektromos és kémiai szinapszis. A vezetés sebességét befolyásolja a myelináció, az axon vastagsága és a jel útjának hossza; a szinaptikus plaszticitás és a neuromoduláció pedig a tanulás és a különböző állapotok alapját képezik.

Technikai értelemben a jelátvitel olyan rendszerek feldolgozási és közlési folyamatait foglalja magában, amelyekben információt adások, hálózatok és eszközök között továbbítanak. A közeg lehet vezető (például réz- vagy optikai szál) vagy vezeték nélküli. A jelátvitel modulációval történik: az adó a biteket analóg vagy digitális jellé alakítja, majd továbbítja; a vevő pedig dekódolja és értelmezi a jelet. A folyamat során torzítás, zaj és interferencia csökkentése érdekében szűrés, kódolás és hibajavítás alkalmazások történnek. A sávszélesség, a késleltetés és a jelerő határozza meg a minőséget. Korszerű rendszerek multiplexálással (például FDMA, TDMA, CDMA) és különböző protokollokkal valósítják meg a megbízható adatátvitelt, a hibakezelést és a szinkronizálást.