bélfal

A bélfal a vékony- és vastagbél falát alkotó rétegek összessége, amely a luminalis nyílástól a peritoneális felszínig terjed. A hagyományos szemlélet négy fő réteget különít el: mucosa (nyálkahártya), submucosa, muscularis externa (izomzata) és a hashártya vagy adventitia. A rétegek egymásra épülnek, együtt biztosítva a védelem, a felszívódás és a mozgás funkcióit.

A mucosa magját az epitélium (enterocyták és goblet-sejtek), a lamina propria kötőszövete és a muscularis mucosae alkotja. A vékonybél nyálkahártyája speciális: villusok és mikrovillik növelik a felszívódó felületet; az ileumban Peyer-kupacok találhatók, amelyek immunvédelmet nyújtanak a bél-otthonban.

A submucosa sűrű kötőszövet, erek, nyirokerek és idegfonatokkal (Meissner-plexus) látja el a mucosát, és szabályozza a nyálkahártya funkcióit és vérkeringését. A muscularis externa két izomrétegből áll: körkörös és hosszanti, közöttük fut az Auerbach-mellékplexus (myentericus), amely a bél perisztaltikus mozgását irányítja. A colonban a hosszanti izmok Taeniae coli nevű kódfajas szervezi a szerkezetet.

A belső felszín felé haladva a bélfal külső rétegét a hashártya fedi; intraperitonealis szakaszokon serosa van, retroperitonealis részein pedig adventitia található. A bélfal fő feladata a védelmi barrier, a táplálék felszívódása és szekréciója, a helyi immunválasz és a perisztaltika szabályozása.

Betegségei közé tartoznak a gyulladásos bélbetegségek (Crohn-betegség, fekélyes colitis), a fal vastagodása és ischaemia, perforációk. Diagnózisa képalkotó vizsgálatokkal és endoszkópos/ histológiai vizsgálatokkal történik.