antibiotikumokra

Az antibiotikumokról szóló bejegyzés olyan gyógyszereket ismertet, amelyeket baktériumok okozta fertőzések kezelésére használnak. Lehetnek természetes, félig szintetikus vagy szintetikus eredetűek, és gyakran laboratóriumi fejlesztés eredményeként jönnek létre. Néhány hatóanyag a természetes mikroorganizmusok anyagain alapul, másokat pedig kémiai úton módosítanak vagy teljesen szintetizálnak.

Működésük szempontjából az antibiotikumokat általában úgy osztjuk fel, hogy vagy a baktériumok növekedését gátolják (bakteriosztatikus), vagy elpusztítják őket (bactericid). Hatásuk a baktériumok saját molekuláris folyamatait célozza meg, például a sejtfal szintéziséét, a fehérjeszintézist, a DNS-szintézist vagy a speciális anyagcserés útvonalakat. Ennek köszönhető a nagyobb szelektivitás az emberi sejtekhez képest.

A leggyakoribb hatástípusok közé tartoznak például a β-laktámok a sejtfal szintézisének gátlásával, a makrolidok és a tetracyclinek a fehérjeszintézist befolyásoló hatásuk révén, valamint a kinolonok a DNS-szintézist érintve. A glikopeptidek és a polimixinek például a sejtfalszerkezetre vagy a sejtmembránra hatva érnek el baktericid hatást.

A rezisztencia világszerte növekszik: enzimek, például β-laktamase-képesség, célpont módosítása, vagy efflux pumpák révén a baktériumok kevésbé érzékenyek az antibiotikumokra. Ennek következtében kiemelten fontos a megfelelő felhasználás és a dóziselosztás betartása, valamint a betegségtípushoz igazított terápia.

Történetileg Fleming 1928-as penicillin-felfedezése adta meg az antibiotikumok kiindulópontját; a közelmúltban pedig fokozódott a fejlesztés és a globális felügyelet igénye a rezisztencia kezelése érdekében. Az antibiotikumokat emberi, állati és mezőgazdasági alkalmazásokban egyaránt használják, ezért a felelős használatuk és a rezisztencia megelőzése fontos közegészségügyi kérdés.