aminoglikozidok

Az aminoglikozidok olyan baktericid antibiotikumok, amelyek főleg aerob baktériumokkal szemben hatékonyak. A baktérium 30S riboszomális alegységéhez kötődve gátolják az iniciációs komplex képződését és a tRNA-vel történő olvasási hibát okoznak, ami hibás fehérje-szintézist és sejthalált eredményez.

Spektruma főként Gram-negatív kórokozókra terjed, például Pseudomonas, Escherichia coli, Klebsiella és Enterobacterfajok. Bizonyos esetekben hatékonyak Gram-pozitív fertőzésekben is, amikor béta-laktámmal vagy vancominnal együtt adják, és fontos szerepük van tüdő- és vérfertőzések elleni kezelésekben. TB elleni terápiában is használtak (például streptomycin, amikacin, kanamycin). Inhalációs formáik (pl. tobramycin CF-ben) helyi kezelésre is alkalmazhatók.

Farmakokinetika és alkalmazás: gyomorból nem szívódnak fel jól, ezért parenterális adás szükséges, és inhalációs formában is adhatók. Veseen keresztül ürülnek, ezért veseelégtelenségben dózismódosítás szükséges. A hatás rövid vagy közepes időtartamú, emelkedik a posztantibiotikus hatás.

Mellékhatások és kockázatok: legfontosabbak a nephrotoxicitás és az ototoxicitás, amelyek különösen időskorban, dehidratált állapotban vagy nephrotoxikus vegyületekkel együtt fokozódhatnak. Ritkán neuromuscularis blokk is előfordulhat. Gyakori a szükséges toxicitási monitorozás ( trough-értékek) és a terápia időtartamának minimalizálása.

Rezisztencia: enzimes módosítás, 16S rRNA methylációja és csökkent felvétel révén alakul ki; gyakran több mint egy mechanizmus kombinációja áll a háttérben.

Történelem: az aminoglikozidokat a 1940-es években fedezték fel; streptomycin volt az első TB elleni szer Selman Waksman kutatócsoportjának munkája nyomán.

---