ototoxicitás

Ototoxicitás a fülre kifejtett mérgező hatás, amely a belső fül, különösen a cochlea és a vestibularis rendszer károsodását okozhatja gyógyszerek vagy egyéb anyagok expozíciója nyomán. A hallás- vagy egyensúlyzavar lehet átmeneti vagy maradandó; gyakori a zajérzékenység, a frekvenciafüggő halláscsökkenés és szédülés.

A leggyakoribb ototoxikus ágensek közé tartoznak: aminoglikozid antibiotikumok (például gentamicin, tobramicin, amikacin), platinalapú kemoterapeutikumok (cisplatin, karboplatin), loop diuretikumok (furosemid, bumetanid, etacinsav), és nagy dózisban alkalmazott szalicilátok vagy egyéb NSAID-ok. Bizonyos esetekben vancomycin és egyéb együtt alkalmazott ototoxikus szerekkel fokozódik a kockázat. Genetikai tényezők is befolyásolhatják a hajlamot, például bizonyos mitokondriális mutációk.

Mechanizmusuk általában a cochlearis szőrsejtek károsodását okozza, ami halláskárosodást és tinnituszt eredményezhet; a vestibularis sejtek is érintettek lehetnek, így szédülést vagy egyensúlyzavart okozva. A magasabb kockázatot jelentik a magas dózisú és hosszú ideig tartó expozíciók, a veseelégtelenség, idős kor és más ototoxikus gyógyszerek együttes használata.

Diagnózis és monitoring: kiinduló és követő audiometria, otoakusztikus emissziók és ABR vizsgálatok segítenek a korai detektálásban. Megelőzés fontos: a lehető legalacsonyabb hatóanyag-dózis és expozíció, alternatív terápiák keresése, hidratáltság és rendszeres hallásellenőrzés, különösen gyermekeknél.

Kezelem: ha ototoxicitás jelei jelentkeznek, a gyógyszer dózisa vagy használata mérsékelhető vagy abbahagyható, a halláskárosodás mértékétől függően hallósegédeszközök vagy cochleáris implantátum lehet szükséges, és vestibularis rehabilitáció javasolt. Prognózisa függ az agens típusától, a dózistól, a kezelés időpontjától és az egyéni kockázati tényezőktől.