Rogersféle

Rogersféle (Rogers-féle) kifejezés a Carl Rogers által kidolgozott személycentrikus vagy kliensközpontú megközelítésre utaló jogosultságot jelöl. E megközelítés a 20. század közepén alakult ki az american humanisztikus pszichológián belül, és a terápiás folyamatban a kliens belső erőforrásainak és önmegvalósításának előtérbe helyezését hangsúlyozza. A Rogersféle szemlélet nem elsősorban technikáról szól, hanem terapeutai attitűdről: a non-directivitás, az empatikus megértés és az őszinte, kongruens (hiteles) jelenlét a terapeuta részéről alapvető feltétele a gyógyulási folyamatnak.

A főbb elemei közé tartozik az érdemi, feltétel nélküli pozitív elismerés (unconditional positive regard), amelyben a terapeuta elfogadja és tiszteletben tartja a kliens önmagát és érzéseit anélkül, hogy értékelné vagy meg akarja változtatni azokat. Az empátiás megértés és a kongruencia szintén nélkülözhetetlenek, ezek segítik a kliens számára saját élményeinek hiteles átdolgozását és önismeretének elmélyítését.

Alkalmazási területei kiterjednek a pszichoterápiára, a tanácsadásra és olyan oktatási vagy szervezeti környezetekre is, ahol a résztvevők önmagukról szereznének őszinte, önálló felelősségvállaláson alapuló felismeréseket. Kritikusainak egy része rámutat a módszer korlátozottságára bizonyos pszichopatológiák esetén vagy szükségessé váló strukturáltabb, irányított beavatkozásoknál.

Öröksége és hatása jelentős: a személyközpontú szemlélet megalapozta a modern tanácsadás és emberközpontú oktatás fejlődését, és a Rogersféle elvek máig befolyásolják a terapeuta-kliens kapcsolat minőségét és a gyógyító folyamat elvárásait.