Rezilienséget

Rezilienséget, vagy reziliancia fogalmát olyan képességként írják le, amely lehetővé teszi egy személynek, közösségnek vagy rendszerszintű egységnek, hogy zavaró események hatására megőrizze vagy visszaszerezze működőképességét. A kifejezés széles körben használatos a pszichológiában, a szociológiában, az ökológiában és a szervezetfejlesztésben, és magában foglalja a megtartott funkciókat, a gyors felépülést, valamint szükség esetén a változáshoz való alkalmazkodást is.

Etymológiája a latin resiliere „visszapattanni” kifejezésből származik; a magyar nyelvben a reziliancia és a reziliens formák váltak általánossá, és a fogalom dinamikus jellegét hangsúlyozzák. A reziliencia nem egyszerűen a visszaállást jelenti, hanem a körülményekhez való adaptív reagálást és szükség szerint a rendszerek megújulását is.

Személyes szinten a rezilienciát olyan tényezők befolyásolják, mint a megküzdési képességek, az érzelmi reguláció, a társas támogatás és az önhatékonyság. Ezek a védő- és kockázati tényezők összessége határozza meg, hogyan birkózik meg egy személy stresszel vagy traumával, és milyen hatással van ez mentális egészségére és működésére. A reziliencia mérésére léteznek standardized skálák és kvalitatív megközelítések is.

Általánosabb értelemben a reziliencia a rendszerek alkalmazkodóképességének leírása: közösségek, szervezetek vagy ökoszisztémák képesek a zavarok után visszatérni vagy akár fejlődni, megtartva alapvető funkcióikat észszerűen is megújulva. Vizsgálata gyakran összekapcsolja a védekező és az adaptív folyamatokat, a tanulást és a változást is.

Kritikák szerint a rezilencia fogalma bizonyos kontextusokban eltakarhatja a strukturális problémákat vagy a megalázó nyomásokat, és nem mindig igazolja a külső támogatások szükségességének csökkentését. Emiatt fontos a kontextus és az egyenlőtlenségek figyelembe vétele a releváns beavatkozások tervezésekor.