Oxigénszaturáció

Oxigénszaturáció az artériás vérben a hemoglobinnak az oxigénhez kötött részaránya százalékban kifejezett értéke. Gyakran SpO2-nek nevezik, amely a pulzusoximéterrel mért telítettséget jelzi. Az artériás saturációt SaO2-ként is mérik laboratóriumi vizsgálatokkal (co-oximetria vagy veráramlásos vérgázvizsgálat során). A SpO2 tehát a körömágy vagy más testfelület használatával nem-invazív, gyors becslés, míg az SaO2 közvetlenebb meghatározást adhat invazív vagy laboratóriumi módszerekkel.

Mérés és értelmezés: A pulzusoximéter infravörös és vörös fényt használ a hemoglobin oxigéntartalmának becslésére. A SpO2 általában 95–100% között normális egészséges felnőtteknél. Alacsonyabb értékek hypoxémiát jelezhetnek, de a célértékek betegségenként változnak (például COPD-ben gyakran 88–92% közötti tartomány a kívánatos). Magas tengerszinten élőknél eltérő küszöbértékek lehetnek. A SpO2 csak az oxigén kötődésének arányát tükrözi; az oxigénszállítás összetett kérdés, amely a hemoglobin-koncentrációtól és a keringéstől is függ.

Fiziólógia és korlátok: Az oxigén-hemoglobinváltozás a hemoglobinhig kötött oxigén arányától függ a nyomásfüggő disszociációs görbén. A SpO2 nem ad információt az oxigén tartalék teljes mennyiségéről; például anémiában az oxigén‑tartalom alacsony lehet, még ha SpO2 normális is. Pontos mérésben befolyásolják artefaktumok: mozgás, hideg, körömfesték vagy műanyag körömágy, szén-monoxid vagy methemoglobin jelenléte.

Alkalmazások: A monitorozás kulcsfontosságú az operációk, intenzív ellátás és akut légzőszervi vagy kardiovaszkuláris állapotok során. Az oxigénterápia és a terápiás döntések gyakorlatilag SpO2-értékek alapján történhetnek.