Korrózióinhibitorok

Korrózióinhibitorok, más néven rozsdásodásgátlók, olyan vegyi anyagok, amelyeket a korrózió, vagyis a fémek anyagának a környezeti hatások következtében történő károsodásának lassítására vagy megakadályozására használnak. Ezek az anyagok általában kis koncentrációban kerülnek hozzáadásra a korrozív környezethez, vagy közvetlenül a védendő fém felületére.

A korrózióinhibitorok többféleképpen fejtik ki hatásukat. Az egyik fő mechanizmus a felületi passziváció, ahol az inhibitor molekulái egy védőréteget képeznek a fém felületén, megakadályozva ezzel a korrozív anyagok, például oxigén vagy savak reakcióját a fémmel. Más inhibitorok a korróziós reakcióban részt vevő kémiai fajokat semlegesítik, vagy megváltoztatják a reakció útját kevésbé káros irányba. Vannak olyanok is, amelyek a korrozív elektrolit vezetőképességét csökkentik, így lassítva az elektro-kémiai korróziós folyamatokat.

Számos iparágban alkalmaznak korrózióinhibitorokat, beleértve az autóipart (hűtőfolyadékokban és üzemanyagokban), az olaj- és gázipart (csővezetékek és fúróberendezések védelmére), a víztisztítást, az építőiparban (betonadalékként) és a festékgyártásban. Az inhibitorok kiválasztása nagyban függ a védendő fémtől, a korrozív környezet jellegétől és a működési feltételektől. Gyakran használnak szerves vegyületeket, például aminosavakat, karbonsavakat vagy heteroatomokat tartalmazó gyűrűs molekulákat, valamint szervetlen vegyületeket, mint például a kromatok vagy molibdátok, bár utóbbiak környezetvédelmi okokból kevéssé kedveltek. A hatékony korrózióvédelem kulcsfontosságú a berendezések élettartamának meghosszabbítása és a költségek csökkentése szempontjából.