Juliánnaptár

Juliánnaptár, vagy Julianus naptár, a Julius Caesarnak nevéhez fűződik, és a Kr. e. 46-ban bevezetett reformja. A reformot Sosigenész alexandriai szakértő készítette, célja pedig az addigi, folyamatosan torlódó és pontatlan római naptár rendezettségének elérése volt. A naptár a római évszámítás rendszereket váltotta fel sikeresen, és évszázadokon át széles körben használták Európában és a mediterrán világban.

Felépítését tekintve a Juliánnaptár 365 napos évből állt, amelyet négyévente egyszer beiktatott szökőévvel hosszabbítottak 366 napra. A februárban ilyenkor 29 nap volt, egyébként pedig 28 napos maradt. A hónapok hosszúsága maradt a mai napig használt 31–28/29–30 napos rendszerben. Az átlagos év hosszúsága így 365,25 nap volt, ami néhány tizednapos pontatlanságot eredményezett a valós tropikus évhez viszonyítva, amely körülbelül 365,2422 nap.

Elterjedése és hatása: a Juliánnaptár hamar elterjedt a Római Birodalom területén és a középkor folyamán sok európai országban is ezt használták. A civil társadalom számára végleges megoldást a Gergely-kalendárium bevezetése hozta meg: 1582-ben Isten háta mögötti területeken tíz napot kihagytak, és a szökőévente kevesebb-nyomában a százéves szökőévek (például a 1700, 1800, 1900) kezelése megváltozott úgy, hogy csak a 400-mal osztható év legyen szökőév. Ezt követően a nyugati keresztény országok közül sokan áttértek a Gergely-naptárra, ám több keleti, ortodox egyház a Juliánnaptárat vagy annak módosított változatait használta liturgikus időpontokra hosszú ideig.

Jelenleg a Franciaországon kívüli civilek többsége a Gergely-naptárat használja; a Juliánnaptár azonban továbbra is fennmaradt liturgikus és történeti kontextusban, például néhány ortodox egyház naptárában, illetve az “Old Style” dátumlátásban a történelmi forrásokban. A két naptár közötti különbség jelenleg 13 nap. A 2100-as évtizedekben a különbség tovább nőhet 14 napra.