Diuretikumok

Diuretikumok olyan gyógyszerek, amelyek fokozzák a vesében a víz és a nátrium kiválasztását, ezáltal csökkentik a testben lévő folyadék mennyiségét. A különböző diuretikumok a nefron különböző szakaszain hatnak, ezért különböző erősségűek és mellékhatásokkal járnak. Gyakran alkalmazzák ödéma, szívelégtelenség, vesebetegséghez társuló ödéma, magas vérnyomás és bizonyos szembetegségek kezelésében is.

A leggyakoribb csoportok közé tartoznak a loop diuretikumok, mint a furosemid, bumetanid és torasemid. Mechanizmusuk a thick ascending limb Na-K-2Cl cotranszporterének gátlása; erős, gyors diuresist okoznak. Mellékhatásaik közé tartozik a hypokalemia és a dehidratáció, ritkán halláskárosodás. Thiazid diuretikumok (hidroklorotiazid, chlortalidon, indapamid, metolazone) a distal tubulus Na-Cl transzporterét blokkolják, mérsékelt diuresist adva; gyakori a hyponatraemia és a hypokalemia. Kálium-szinten tartó diuretikumok közé tartoznak az aldoszteron receptor-gátlók (spironolakton, eplerenon) és az ENaC gátlók (amilorid, triamterén); ezek megakadályozzák a K kiválasztását, de hyperkalemia kockázatot hordoznak. Szénsav-bikarbonát-diuretikumokként ismert acetazolamid a proximális tubulusban CA-t gátolja; gyenge diuretikus hatású, alkalmazzák sav-bázis rendellenességek és glaukóma esetén. Osmotikus diuretikumokként mannitol létezik, fokozzák az ozmolaritást; rövid távú alkalmazást igényelnek súlyos oedema, intracraniális nyomás vagy akut veseelégtelenség esetén.

Mellékhatások közé tartozik a folyadék- és elektrolitzavarok, vérnyomásesés, valamint gyógyszerkölcsönhatások – például NSAID-ok befolyásolhatják hatásukat vagy lithium-szintet. A monitorozás magába foglalja a keringő elektrolitok, a vesefunkció és a testsúly figyelését.