Bélfelszívódás

Bélfelszívódás, vagyis az élelmiszerben található tápanyagok lumenből a vékonybél epitéliumán keresztül a portális vénába (vagy a nyirokútba a lipidek esetében) történő átjutása. Főként a vékonybélben zajlik, különösen a jejunum és az ileum területén, ahol a villi és a mikrovillusok megnövelik a felszínfelületet. Vizet, epesavakat, eletrolitokat, szénhidrátokat, fehérjéket, zsírokat, vitaminokat és ásványi anyagokat egyaránt felvennek, valamint néhány gyógyszert is.

A felszívódás két fő útja a transzcelluláris és paracelluláris. A szénhidrátok monoszacharidokra bomlanak és aktív vagy facilitált transzporttal, például SGLT1 és GLUT transzporterekkel jutnak be a enterocitákba. A fehérjék aminosavakra, peptidtranszportereken át jutnak be. A zsírok először emulzióba kerülnek, lipázok bontják, a vékonybélben micellákba sűrűsödnek, majd az enterocytákba felszívódnak, ott újra trigliceridekké alakulnak, és chylomicronokba foglalódnak, melyek a nyirokrendszer felé indulnak. A víz és az elektrolitok főleg ozmózissal és paracelluláris útvonalon jutnak be a vérbe.

Feltételes tényezők befolyásolják: a felszívó felszín növekedése (hajszálvékony és bolyhos felszín), a átjutási idő, a bélműködés állapota, a luminalis pH és epesavak, valamint hormonális és neurális szabályozás. Működési zavarok esetén malabszorpció lép fel, amely steatorrheát, súlycsökkenést és hiánybetegségeket okozhat. Gyakori okok a cöliákia, laktózintolerancia, gyulladásos bélbetegségek, hasnyálmirigy- vagy epeút-rendellenességek, és rövidbéltünetek. Diagnózisban alkalmazott vizsgálatok közé tartoznak a székletzsírszint, kilégzési tesztek és a tápanyagfelszívódás megítélése.