Önelfogadás

Önelfogadás a saját személyes létezésének feltétel nélküli elfogadását jelenti. Lényege, hogy a személy elismeri és elfogadja saját erősségeit, gyengeségeit, érzelmeit és hibáit anélkül, hogy folyamatosan megítélné vagy büntetné önmagát. Az önelfogadás gyakran összetévesztik az önbecsüléssel; az önbecsülés értékelő mércéket használ a „jó/rossz” megítéléséhez, míg az önelfogadás feltétel nélküli elfogadást jelent.

A fogalom a humanisztikus pszichológiában gyökerezik, kiemelten Carl Rogers munkáiban. Rogers az ítélkezés nélküli, feltétel nélküli pozitív megértés fontosságát hangsúlyozta, amely elősegíti az egységben lévő én-képe és a viselkedés közötti kongruenciát. Ezzel az önelfogadás nem egyenlő a passzivitással vagy a hibák elhanyagolásával, hanem az önmagunkkal szembeni meleg, tájékozott elfogadást jelenti.

Fő összetevői közé tartozik az ítélkezésmentesség, az érzelmi tudatosság és az önkönyörület (önmagunkkal való kedvesség). A kongruencia, vagyis a valós én és az önkép közti összhang is fontos célja lehet a fejlődésnek.

Fejlesztésének gyakorlati útjai közé tartoznak a mindfulness-alapú módszerek, a pozitív, semleges önbeszéd, a kognitív átkeretezés, naplóírás és bizonyos pszichoterápiás megközelítések, például az ACT.

Előnyei közé sorolható a belső kritika csökkenése, a mentális jólét javulása, a rugalmasság növekedése és a kapcsolatok minőségének javulása. Ugyanakkor van, hogy az önelfogadást túlzottan kihangsúlyozva a változtatási motivációt hanyagolják; ezért fontos, hogy az önelfogadás ne legyen egyfajta passzív megadás, hanem együtt járjon a szükséges személyes növekedéssel.

Alkalmazási területei közé tartozik az oktatás és személyiségfejlesztés, terápiás kontextusok, trauma- és pszichés problémák mentális egészségügyi szolgáltatásaiban, holisztikus jóléti programokban.