talajteherbírás

A talaj teherbírása a geotechnikai mérnöki tervezés egyik alapvető jellemzője, amely megadja, mekkora nyomóerőt képes a talaj egy adott területen biztonságosan viselni. Gyakorlati értelemben ez a legnagyobb nyomónyomás, amelyet a talaj megengedett süllyedése mellett elviselhet, mielőtt a talajrészlet katasztrofális hibát vagy túlzott járulékos süllyedést okozna. A megengedett teherbírást gyakran biztonsági tényezővel osztják le a terhelés tervezésekor.

A teherbírás-értéket befolyásoló fő tényezők közé tartozik a talajtípus (kohéziós agyagok, szenek, zugok, kavicsos-agyagos talajok stb.), a nedvességállapot és töltés süllyedésének mértéke, a talaj rétegzettsége, a talajvíz jelenléte és a terhelés jellege (hirtelen vagy lassú, egyenletes). Végső (ultimát) teherbírásról beszélünk, és ebből a megengedett teherbírás a biztonsági tényezők figyelembevételével kerül meghatározásra.

A teherbírás meghatározása lehet terepi és laboratóriumi módszerekkel. Ide tartozik a terheléses földtani vizsgálatok, például a standard penetration test (SPT), a kúp-behatolási teszt (CPT) és a lemezterheléses vizsgálatok, illetve laboratóriumi triaxialis tesztek. Elméleti megközelítések közé tartozik a Terzaghi- vagy Meyerhof-típusú képletek alkalmazása a sekély alapokra, amelyeket a talajtani adottságok alapján finomhangolnak.

A teherbírás tervezése alaprajzú alátámasztásokhoz (például alátámasztó lemez, cölöp) vagy mélyalapozáshoz szükséges. Ha a meglévő talaj teherbírása nem elegendő, alkalmazható talajlépcsőzés, víztelenítés, talajstabilizálás vagy talajcsere. A tervezés során irányadó normák és kódexek segítik a biztonságos méretezést és a tartósság elérését.