szóképzésben

A szóképzés a nyelvészet azon ága, amely a szavak keletkezésének és formálódásának szabályait vizsgálja. Célja megérteni, hogyan alakulnak ki új lexikai egységek a meglévő elemekből, és hogyan hatnak ezek a jelentésre, a szókészlet szerkezetére és a nyelvtanra. A szóképzésben vizsgált folyamatok közé tartozik a képzők által létrehozott származtatás és az összetételek keletkezése, de interakciók más módon is előfordulhatnak, például rövidítés vagy szóátalakulás formájában.

A fő szóképzési módok közé tartozik a származtatás (deriváció), amely suffixumok és néha prefixumok segítségével új szavakat hoz létre. Példák: a szép → szépség (suffix -ség/-ság), ír → írás (suffix -ás), olvas → olvasó (suffix -ó). Ezek a képzők gyakran különböző szófajokat és jelentésárnyalatokat hoznak létre, miközben a gyökhoz kapcsolódó szemantikai bővülést okoznak.

Az összetétel (összetett szóalkotás) két vagy több szót összekapcsolva új szót ad. Gyakori példák: gyorsvonat (gyors + vonat), városliget (város + liget), könyvtár (könyv + tár). Az összetételek lehetnek homogén vagy heterogén összetételek, és a jelentéstöbbnyire közvetlenül tükrözik a részek összekapcsolódását.

A szóképzésben kiemelt figyelmet kap a produktivitás: mely képzők és összetételi minták működnek általánosan, melyek korlátozottan használhatóak, és hogyan változnak a trendek a nyelvhasználatban, különösen új szavak vagy idegen eredetű kifejezések felvételekor.

A szóképzés fontos alapja a szótárírásnak, a nyelvtanításnak és a korpuszelemzésnek, valamint a természetes nyelvfeldolgozásban és a nyelvi fejlődés leírásában.