szagló

A szagló kifejezés a szaglás rendszerére utal, amely az illatanyagok érzékelését és feldolgozását foglalja magában. A szaglás működését a szaglóhám és az ehhez tartozó receptor-sejtek, valamint az idegrendszer közvetítő útja alkotja: a jel az orrüreg felső részében található szaglóhám felől indul, át a szaglóideg rostjain a szaglóbulváig, onnan pedig a nagyagy különböző területeire jut.

A szaglóhám receptor-sejtjei képesek illatanyagokat érzékelni; ha egy illatanyag kapcsolódik egy receptorhoz, elektromos jel keletkezik, amelyet a szaglóideg továbbít a szaglóbulvába. Innen az információ a piriform kéreghez, az amygdalához és a hippocampushoz vezet, ahol az illat felismerése, az emlékek és érzelmi válaszok alakulnak ki.

A szaglás fontos része az ízérzékelésnek és a táplálkozási viselkedésnek, valamint védőfunkciót is ellát (például veszélyes gázok észlelése). A szagló információk hatására a hangulat és a magatartás is befolyásolható.

Zavarai közé tartozik az anosmia (teljes szaglásvesztés) és a hyposmia (csökkent szaglás). Gyakori okok: megfázás vagy nátha, allergia, orrpolipok, fej- vagy koponya-sérülés, idősödés, és egyes neurológiai betegségek. A szaglás vizsgálata jelentős lehet az életminőség megítélésében.

Kutatások szerint a szagló képesség fajonként és egyedileg is jelentősen eltér. Az emberi testben több száz funkcionális szagló receptor gén található; más állatfajokban ezek száma lényegesen magasabb vagy alacsonyabb lehet. A szaglás evolúciós jelentősége a táplálék felkutatásában és a környezet észlelésében rejlik.