szaglásvesztés

Szaglásvesztés (anosmia) az illatok érzékelésének részleges vagy teljes hiányát jelenti. Lehet átmeneti vagy tartós, és előfordulhat hyposmia formájában (csökkent szaglás) vagy parosmiaként (torz illatérzetek).

Az állapotnak több típusa és megjelenési formája van: teljes szaglásvesztés (anosmia), részleges csökkenés (hyposmia) és a szagérzet torzulása (parosmia). Ezek kombinációban is előfordulhatnak, és befolyásolhatják a mindennapokat és az ízérzékelést is.

Okai széles skálája közé tartoznak a fertőzések és gyulladások (például felső légúti vírusfertőzések, köztük a COVID-19, krónikus rhinosinusitis vagy orrpolipok okozta elzáródás), a koponya- vagy orr traumája, neurológiai betegségek (például Alzheimer-kór, Parkinson-kór), valamint bizonyos gyógyszerek és környezeti toxinokkal való hosszú expozíció. Az életkor növekedésével a szaglás regenerációs képessége csökkenhet, ami fokozza a fennálló problémát.

Diagnózisa általában az anamnézis és fizikális vizsgálat alapján kezdődik, majd orrüreg-endoszkópiával és képalkotó vizsgálatokkal (CT vagy MRI) folytatódhat. Az olfactometriás értékelés (például Sniffin’ Sticks vagy UPSIT) a szaglás funkcionális mérésére szolgál.

Kezése a kiváltó ok kezelésére irányul. Krónikus rhinosinusitis esetén intranasalis kortikoszteroidák, orröblítés és szükség esetén sebészeti beavatkozás jöhet szóba. Szaglás tréningként ismert szaglás-gyakorlatok is alkalmazhatók, amikor különböző illatokat rendszeresen ismételnek meg több hónapon át, és bizonyos esetekben javulást hozhatnak.

A szaglásvesztés jelentős életminőség-csökkenést okozhat, mivel biztonsági kockázatokat (gáz, fűszerek, fémek) és táplálkozási problémákat is eredményezhet. A megfelelő diagnózis és kezelési terv individualizált megközelítést igényel.