sejtelméletet

Sejtelmélet vagy sejttan az élővilág egyik alapelve, amely szerint minden élő szervezet egy vagy több sejtből áll, és a sejt a szerkezet és a működés alapegysége. A sejtek hordozzák az öröklődő genetikai információt, és az anyagcsere lefutásában is központi szerepük van. Az élő rendszerek energiájának felhasználása, növekedés, válaszkészség és szaporodás mind a sejtekben valósul meg, és a sejtek egymás közötti kölcsönhatások révén alkotják az egész szervezetet.

A sejttudomány története a 19. század elejére nyúlik vissza. Matthias Schleiden és Theodor Schwann kimutatták, hogy a növények és állatok tömegét sejtek képezik; 1838–1839. Rudolf Virchow pedig megfogalmazta az alapelvet: omnis cellula e cellula, azaz minden sejt egy másik sejt utódja. Korábban Robert Hooke megfigyelte a sejtek alapegységének jelenségét a korkuszú szilárdanyagban; a mikroszkópia fejlődése tette lehetővé a részletes vizsgálatokat.

A modern megértéshez hozzájárul az endoszimbionták elmélet, amely szerint a mitochondriumok és a kloroplazmák ősi prokariótákból alakultak át együttélő sejtalkotókká. A sejtek genetikai anyaga DNS formájában tárolódik, és az öröklődés, a fehérjeszintézis központi folyamatai a sejtben zajlanak. A differenciálódó sejtek hozzák létre a szöveteket és szerveket. Vannak kivételek is: például érett vörösvérsejtek bizonyos fajokban nem tartalmaznak klasszikus sejtmagot, a vírusok pedig nem sejtes életformák, így a klasszikus sejtelméletet módosítani szokás.

Jelentőségét tekintve a sejtelmélet a biológia középponti elve, amely meghatározza a kutatásokat a genetika, molekuláris biológia, orvostudomány és biotechnológia területén, és alapul szolgál a betegségek mechanizmusainak megértéséhez és a terápiás megközelítések fejlesztéséhez.