pszichodinamikus

A pszichodinamikus megközelítés a pszichológiában és a pszichiátriai gyakorlatban olyan elméleti és terápiás keret, amely a tudattalan folyamatok, belső konfliktusok és a személyiség fejlődő dinamikájának szerepét hangsúlyozza a tünetek és viselkedés megértésében. Az elmélet a lelki energia mozgatórugóinak összefüggéseit, a tapasztalatok korai gyermekkori hatásait és az interperszonális kapcsolatok determináló erejét állítja középpontba.

Eredetileg Freud pszichoanalitikus hagyományából fejlődött ki, de a pszichodinamikus gondolkodás ma több ágat ölel fel. A klasszikus pszichoanalízis hangsúlyozza az ösztönös vágyak és védőmechanizmusok szerepét; az ego-pszichológia az én működésének adaptív folyamatait tárja fel; az object relations (tárgykapcsolatok) elméletek az interperszonális és tárgyi reprezentációk kihatásait vizsgálják; a self-pszichológia az én egységérzetének és önérzetének fenntartását helyezi előtérbe. Korszerű irányzatok közé tartozik a kapcsolati-pesszichodinamika és a rövid, relational megközelítések.

Módszerek közé tartozik a szabad asszociáció, álomfejtés, átirányítás (transzference) és a beteg– terapeuta viszony dinamikájának elemzése. Célja a személyiségben zajló belső folyamatok felidézése és integrálása, hogy a tünetek mögött húzódó konfliktusok rejtett okai megérthetők legyenek, és újAdaptivebb megküzdési mintázatok alakuljanak ki.

Bizonyítékon alapú helye: a pszichodinamikus terápiák hatékonynak bizonyultak számos mentális zavar esetében, különösen depresszió, szorongás és személyiségzavarok esetén; a hatékonyság gyakran összehasonlítható más hosszú távú vagy rövid terápiás formákkal, és hosszú távú kiegyensúlyozódást eredményezhet. Kritikusai a terápia időigényességét és a heterogén bizonyítékalapokat említik.