oxigénnyomás

Az oxigénnyomás (oxigénrésznyomás) a teljes nyomásból az oxigén jelenlétének nyomását jelenti. A fogalom a Dalton-törvényen alapul: a gázkeverék össznyomása egyenlő az egyes összetevők résznyomásainak összegével. Az oxigénnyomás mértékegysége lehet kilopascal (kPa) vagy milliméter higanyban (mmHg). A kifejezés gyakran használatos élettani és fizikai kontextusokban, és utalhat a levegőben vagy más gázkeverékben található oxigén résznyomására, illetve az oldott oxigén nyomására folyadékokban.

Atmoszférikus levegőben a teljes nyomás körülbelül 101,3 kPa (1 atm). A levegő oxigéntartalma körülbelül 21%, így az oxigénrésznyomás hozzávetőleg 21,3 kPa, vagy kb. 160 mmHg. Magasabb vagy alacsonyabb tengerszint feletti magasságon és különböző időjárási feltételek mellett ez az érték változik.

A szervezetben az oxigénnyomás fontos szerepet játszik a légzés, a tápanyag- és oxigénszállítás folyamatában. A tüdőben a gázcsere során az alveoláris oxigénnyomás (PAO2) ~100 mmHg, míg a artériás oxigénnyomás (PaO2) átlagosan 75–100 mmHg közötti. A folyadékban oldott oxigénnyomás a Henry-törvény szerint arányos a PaO2-vel, és kis mennyiségben van jelen a plazmában.

Élettani és klinikai szempontból az oxigénnyomás mérésével értékelik az oxigénellátottságot, például artériás vérgázok (ABG) vizsgálatakor. Alacsony PaO2 hipoxémiát, túl magas PaO2 pedig oxigénmérgezést jelezhet; mindkettő különböző terápiás megközelítéseket igényel, például oxigénterápiát vagy hyperbarikus oxigén-terápiát.

---