oxigénfelvétel

Oxigénfelvétel olyan fiziológiai folyamatok összessége, amelyek során a szervezet oxigént szerez a külső környezetből és szövetekhez szállítja felhasználásra. A tüdő alveolusaiban az oxigén diffúzió útján jut a kapillárisokba, ahol részben kötődik a hemoglobinhoz, és a vér oxigéntartalma ezzel nő. A szövetekben az oxigént oxidatív foszforilációval használják fel energiatermelésre. A felvett oxigént a vér és a légzés együttműködése határozza meg: a diffúzió, a perfúzió és a ventiláció egyensúlya biztosítja az oxigén átjárását a tüdőből a vérbe és onnan a sejtekhez.

A folyamat leírására a Fick-elve szolgál: VO2 = Q × (CaO2 − CvO2), ahol VO2 a testsúlyhoz igazított oxigénfogyasztás, Q a szívperctér, CaO2 az artériás oxigéntartalom, CvO2 pedig a vénás oxigéntartalom. Ebből adódóan a szövetek oxigénfelvételét befolyásolja a keringés állapota, a hemoglobin-kötési képesség és a tüdő diffúziós kapacitása. A diffúziós tulajdonságokat gyakran diffúziós kapacitásként (DLCO) értékelik, amely a tüdő és a vér közötti oxigénátvitel sebességét méri.

Értékelésük során gyakran használnak CPET-et (cardiopulmonalis terheléses vizsgálatot) és a VO2 max mérést, amely az aerob kapacitás legfontosabb közvetítője. Az oxigénfelvétel egészséges állapotban gyors és hatékony, míg kóros állapotokban, például légzőszervi vagy keringési betegségekben, alacsonyabb lehet. Magasságváltozás, edzettség és időjárási körülmények is befolyásolják az oxigénfelvétel szintjét.