oxigénátvitel

Az oxigénátvitel az oxigén szállításának folyamata a tüdőből a test szövetei felé és onnan vissza. Két fő eleme van: az oxigén oldott formája a plazmában, és az oxigénhez kötött formája a hemoglobinnak a vörösvértestekben. A legtöbb oxigént a hemoglobin köti meg, minden molekula hemoglobin négy O2 molekulát képes kötni. Az oxigén a tüdőben az alveolusokban diffundálva jut a véráramba, ahol magasabb a gazdasági PO2, és így oxidálja a hemoglobint.

Az oxigén szállítása közvetlenül meghatározza a szövetek oxigénellátottságát. Artériás vérben körülbelül 20 ml O2 található 100 ml vérben; a vénás vérben ez az érték körülbelül 15–16 ml/100 ml. A leadott oxigén mértéke a szövetek metabolikus igényétől és a keringési/ventilációs állapotoktól függ. A hemoglobinnal kötött oxigén felszabadulását sok tényező modulálja.

A hemoglobin-oxigén kötési állapotot a disszociációs görbe (O2-szaturáció) írja le. A kötődés folyamata számos tényezőtől függ: pH (Bohr-hatás), CO2 nyomás, hőmérséklet és 2,3-biszfoszfoglicerát (2,3-BPG) szintje. Alkalmazkodó hatásokkal a sejtek és szervek igényeihez igazítható az oxigénleadás. Fetal hemoglobin ( HbF) nagyobb affinitást mutat az oxigénhez.

Az oxigénátvitel összetett, de alapvetően a tüdő és a keringés kölcsönhatásán alapul: a megfelelő oxigénfelvétel a tüdőből, a hemoglobin minél hatékonyabb oxigénmegkötése, és az oxigén leadása a szövetek számára.