nyirokár

Nyirokér, a nyirokrendszer egyik fő érköre, a szövetek közötti nyirok összegyűjtésére és a nyirokcsomók felé, majd a vénás keringésbe történő továbbítására szolgál. A nyirok a plazmából kiszűrt fehérjéket, sejtes elemeket és zsírokat is tartalmazhat, és fontos szerepet játszik az immunválaszban.

Felépítésében két fő szintet különböztetünk meg. Az első, nyirokkapillárisok hálózata igen vékony falú és intravilláris, így a szövetek közötti folyadék és fehérjék könnyen beáramolhatnak ebbe a rendszerbe. A kapillárisokból gyűjtőnyirokerek alakulnak ki, amelyek faluk jóval vastagabb, szelepekkel és gyakori izomzattal rendelkeznek, hogy az emelkedő nyomás és a mozgás segítségével egyirányú legyen a nyirok áramlása. A nyirok az út során nyirokcsomókban szűrődik, majd a törzsek felé haladva a cisterna chyli-ből kiinduló ductus thoracicus felé, illetve a jobb oldalon ductus lymphaticus dexter felé vezető úton folytatódik. A ductus thoracicus a bal vena jugularis és bal vena subclavia találkozásánál, a jobb nyirokvezető pedig a jobb oldal venás köreiben ütközik a vénás keringésbe.

Funkciója kettős: egyrészt a kötőszövetek közül származó nyirok és antitestek szállítása, másrészt a lipidfelszívódás a vékonybélből, különösen a lactealis nyirokerek útján. A nyirokrendszer emellett kulcsfontosságú a sejtek közötti kommunikációban és az immunsejtek vándorlásában.

Kóros állapotok közé tartozik a nyirokduzzanat (lymphedema), amely operáció vagy sugárkezelés utáni nyirokelzáródás miatt alakulhat ki, a lymphangitis, valamint a nyirokvezetékek obstrukciója tumoros vagy fertőző folyamatok nyomán. Bizonyos fertőzések, például filariasis, a nyirokrendszer érintettségéhez vezethetnek. Diagnózisban gyakran alkalmaznak lymphoscintigraphiát, MRI- vagy CT-lymphangiográfiát, és ICG-alapú fluoreszcencia-képalkotást. Kezelése magába foglalhatja a kompressziót, fizikoterápiát és szükség esetén sebészeti beavatkozásokat, amelyek célja a nyirokáramlás helyreállítása.