korrózióinhibitor

Korrózióinhibitorok (korróziógátlók) olyan vegyületek vagy anyagok, amelyek a fémek és más anyagok korrózióját (tartósodását) lassítják vagy megakadályozzák. A korrózió a környezeti hatások, például víz, oxigén, savak vagy sók hatására történő anyagromlás, ami jelentős gazdasági és technikai problémákat okoz, például berendezések és infrastruktúrák károsodását. Az inhibitorok alkalmazása a korrózió elleni védekezés egyik fontos eszköze, különösen olyan területeken, ahol a fizikai védőrétegek (pl. festékek, borítások) nem elegendőek vagy nem alkalmazhatók.

Az inhibitorok működési mechanizmusa általában két fő kategóriába sorolható: passzív és aktív. A passzív inhibitorok egy védőréteget hoznak létre a korrodáló felületön, például foszfát- vagy kromát-alapú anyagok, amelyek a fém felületén egy védőréteg képződését segítik elő. Az aktív inhibitorok pedig a korróziós folyamatok kémiai lépéseit gátolják, például a fém felületén egy abszorbeált réteg képződésével, amely a korróziós reakciókat elnyomja. Szervetlen és szerves inhibitorok is léteznek, utóbbiak gyakran szerves savak vagy aminoszavak, amelyek a korróziós folyamatokat komplexálják.

A korrózióinhibitorokat széles körben alkalmazzák, például ipari folyadékokban (pl. hűtővíz, olajok), földgáz- és olajszállító rendszerekben, valamint építőanyagokban és fémfelületek védelmében. Az alkalmazásuk hatékonysága függ a környezeti feltételektől, az inhibitorok koncentrációjától és a korrodáló anyag tulajdonságaiktól. Az utóbbi években a környezetbarát, nem mérgező inhibitorok fejlesztése is előtérbe került, mivel a hagyományos, toxikus anyagok helyettesítése fontos környezetvédelmi cél.