korroziógátlók

A korroziógátlók olyan anyagok és készítmények összessége, amelyek célja a fémek korróziójának lassítása vagy megakadályozása különböző közegkörülmények között. Leggyakoribb alkalmazási területei közé tartozik a vízkezelés, a hűtővíz- és cirkuláló vízkörök, az olaj- és gázipar, valamint a betonvasak korrózióvédelme.

Mechanizmusuk általában adszorpción alapul: a gátló vegyületek a fém felületéhez tapadnak és/vagy vékony filmet képeznek, ezáltal csökkentik az oxidációs áramot vagy növelik a felület passzivációját. Egyes gátlók anodikus, egyes katódikus hatást fejtenek ki, vagy vegyes módon működnek. A hatékonyság függ a környezettől, például a pH-tól, a hőmérséklettől és a kloridok jelenlététől.

Típusai szervetlen és szerves korroziógátlókra oszthatók. Szervetlen példák közé tartoznak nitritek és nitrátok, szilikátok, foszfátok, illetve bizonyos kromát- és molibdát-származékok, amelyek egyes alkalmazásokban korlátozottak vagy tiltottak a környezetvédelmi okok miatt. Szerves gátlók közé sorolhatók filmképző heterociklusos vegyületek (például benzotriazol-származékok) és polimer gátlók, amelyek vékony védőfilmet alakítanak ki a fém felületén.

A korroziógátlók kiválasztása a fém típusa, a közeg összetétele, a kívánt élettartam és a környezeti/egészségügyi kockázatok alapján történik. Gyakori felhasználási területek közé tartozik a hűtővíz- és egyéb vízkörök, olaj- és gázipari rendszerek, tengervíz és kloridos környezetek, valamint a megerősített beton védelme adalékanyagokkal.

A hatékonyság értékelése laboratóriumi elektrokémiai vizsgálatokkal, korróziós tömegveszteség méréseivel és hosszú távú vizsgálatokkal történik, gyakran standardizált protokollok alapján. A jó gyakorlat a hatásbiztosítás mellett a környezetbarát és egészségvédelmi szempontok figyelembe vétele.