kormeghatározásnál

A kormeghatározás olyan módszerek összessége, amelyeket az artefaktumok, jelenségek vagy rétegek korának meghatározására használnak. A megközelítések két fő csoportba sorolhatók: relatív kormeghatározás és abszolút kormeghatározás.

Relatív kormeghatározásnál a kontextus és a rétegzettség alapján, egymáshoz viszonyított időrendi sorrendet állapítanak meg. Ide tartozik a sztratigráfia, a tipológiai és szériázási módszerek, valamint a biostratigráfia, fosszílák jelenlétéből kiinduló idői összefüggések felállítása.

Abszúlút kormeghatározás numerikus dátumot ad. Ilyen módszerek közé tartozik a radiokarbon (C-14) dátumozás, a dendrochronológia, a termolumineszcencia (TL) és az optikai stimulált lumineszcencia (OSL), továbbá az uránium-szériás és a kalium-argon (K-Ar, Ar-Ar) datálás. Ezek a technikák különböző anyagokra és körülményekre alkalmazhatók, és gyakran több módszer kombinációjára van szükség.

Az eredmények értelmezése során fontos a kalibráció és a kontextus gondos értékelése. A radiokarbon adatok például kalibrációs görbékkel korrigálhatók, és a minta minősége, a környezeti szennyeződések hatásai befolyásolhatják a pontosságot. A kalibrációk és bizonytalanságok dokumentálása elengedhetetlen része a kormeghatározásnak.

Előnyök és korlátok: a relatív kormeghatározás gyors és széles körben alkalmazható, de konkrét évszámot nem ad meg; az abszolút módszerek numerikus dátumot adnak, de mintavételi és anyagkövetelményekhez kötöttek, és bizonytalanul is értelmezhetők bizonyos körülmények között.

Alkalmazási területei közé tartozik a régészet, a geológia és a paleoenviromentális rekonstrukció. A megbízható becslés érdekében gyakran több módszert és kontextus-alapon ellenőrzik az eredményeket.