jelentéstan

Jelentéstan, vagy szemantika, a nyelvészet egyik ága, amely a nyelvi kifejezések jelentését vizsgálja. Kutatja, hogyan hordozzák a szavak, kifejezések és mondatok a jelentést, hogyan kapcsolódik a jelentés a nyelvtanhoz, és miként módosul a jelentés a kontextus hatására.

Fő területei közé tartozik a lexikai szemantika, amely a szavak jelentését és közti viszonyokat (szinonímia, ellentétek, poliszémia, hiperonímia/hiponímia) vizsgálja, valamint a denotáció és szemantikai referenciák problémái; és a szemantikai mezők, jelentés-térképek elemzése.

Másik jelentős ág a kompozicionális vagy formális szemantika, amely a mondat jelentését a részek jelentésének és a mondatszerkezet összefüggésének eredményeként írja le. E módszertan gyakran használja az igazságfeltételes szemantikát, a lehetséges világok elméletét és a lambda-kalkulus alapú formalizmust.

A jelentéstan és a pragmatika közti különbség abban áll, hogy a jelentés függetlenebb, kontextusfüggetlen jelentéseket vizsgál, míg a pragmatika a használatból fakadó értelmezéseket, implicatureket és presuppozíciókat foglalja magában.

Historikusan a jelentéstan gyökerei Frege, Tarski és Montague elméleteiben találhatók; a modern szemantika modell-alapú megközelítéseket alkalmaz a nyelvi technológiákban, a fordításban és a természetes nyelv feldolgozásában.