intonációt

Intonáció az a beszéd prosodiai jelensége, amely a hangmagasság időben történő változását foglalja magába. Az intonációval a beszélő megkülönbözteti a mondat típusát (például kijelentő vagy kérdő), kiemelheti a mondat fókuszált elemét, és közvetíthet érzelmi vagy attitűdjellegű tónusokat. Így az intonáció alapvető eszköze a szemantikai és pragmatikai információ átadásának.

Funkciói közé tartozik a mondat típusának jelzése, a fókusz és információs érték megjelölése, a viszonyulás és érzelem kifejezése, valamint a hallgatóval való közlésmenedzsment. Az intonáció a beszédfolyam ritmusát és dinamikáját is formálja, segítve a hallgató interpretációját és a diszkurzív kapcsolatok fenntartását.

Fő elemei közé tartozik a hangmagasság-változás (intonációs kontúrok), a hanghordozás változása és a hanglejtés, továbbá a hangsúly és az időzítés szerepe. Ezek összehangolásával alakul ki a mondat belső szerkezete, a fókusz elhelyezése és a pragmatikai célok – például kijelentés, kérdés vagy felszólítás – tisztázása.

Különbségek vannak nyelvi rendszerek között. Sok nyelvben az intonáció jelentős szerepet játszik a jelentés megkülönböztetésében, míg más nyelvekben a szóhangsúly vagy tonális szerkezet dominál. Egyes nyelvek tonalitás-elvűek, ahol a szó hangmagassága külön jelentést hordoz, mások inkább szintaktikai vagy morfológiai jelzéseket részesítenek előnyben.

Kutatási és alkalmazási területei közé tartozik a fonetika és fonológia elméleti vizsgálata, a nyelvtanítás és nyelvoktatás gyakorlata, illetve a beszédtechnológiák és szocioszintézis fejlesztése.