intonációs

Az intonációs fogalom az intonációhoz kapcsolódó jelenségek összességét jelenti a beszédben. Az intonáció a beszéd hangmagasságának időbeli változása, amely a mondat szerkezetét, a fókuszpontokat és a beszéd pragmatikai funkcióit közvetíti. Fonetikai szinten ezt a hangmagasság változásai írják le; a beszéd minden szakaszában változhat az F0.

Az intonációs ív jellemző elemei a tónusaccentek és a határjelek. A mondaton belüli magasságváltozások kiemelhetik az információs fókuszt, a végén lévő ív pedig kialakítja a mondat típusát, illetve jelzi a diskurzus szerkezetét. Az intonáció érzelem- és attitűdjelet is közvetíthet, például bizonytalanság vagy öröm kifejezésére.

A nyelvi megközelítések szerint az intonáció mintázatai nyelvenként eltérőek lehetnek. Gyakori megfigyelés, hogy emelkedő vagy süllyedő végű ívek, illetve összetett ívek szolgálják a mondat és a diskurzus szerkezetének kifejezését. A fonetikai vizsgálatok a F0 görbéjének változásait mérik, míg a fonológiában a minták szabályait és nyelvi szerepüket írják le. Gyakorlati elemzésekben ToBI és más jelölési rendszerek segítenek az intonációs elemek azonosításában és összehasonlításában.

Az intonációs kutatások fontos részei a beszéd- és nyelvészeti tudásnak, mivel a hangmagasság- és tónusminták alapján értelmezhetők a mondatrészek kapcsolatai, a fókuszhelyek és a diskurzus szerkezete. Összességében az intonációs jelenségek a beszéd zenei alaphangját képezik, további információt adva a szavakhoz és a mondatokhoz.