háttérsugárzás

Háttérsugárzás az a környezetben állandóan jelen lévő ionizáló sugárzás, amelyre élő szervezetek természetes körülmények között számítanak, és amely nem kapcsolódik konkrétan végzett sugárzásos tevékenységekhez. A háttérsugárzás összetétele és mértéke földrajzi helytől, magasságtól, földtani adottságoktól és az épületek jellemzőitől függően változik. A radioprotektív gyakorlatban ezt a sugárzási alapszintet vagy kiindulási expozíciót adják meg, amelyhez viszonyítják a többi expozíciót.

Természetes források közül a legnagyobb részt a kozmikus sugárzás adja, amely a légkörrel való kölcsönhatások során keletkezik, valamint a földben található radionuklidokból (urán, tórium, kálium-40) származó radioaktív bomlásból származó gamma-sugárzás. Lakóépületekben kiemelkedő tényező a radon gázból származó bomlástermékek, amelyek belélegzés útján járulnak hozzá az expozícióhoz. Belső expozíció is fennáll, mivel a testben természetes radioizotópok találhatók (például kálium-40).

Emberi tevékenységből származó források közé tartozik az orvosi diagnosztika és terápia (röntgenvizsgálatok, CT, nukleáris medicina), ipari alkalmazások és bizonyos fogyasztási termékek. Nagyobb események, például nukleáris balesetek vagy történelmi fegyvertesztelések hatására helyi expozíció időlegesen megnőhet.

A háttérsugárzás mérésére dosiméterek és különféle detektorok szolgálnak. Az éves effektív dózis globális átlagban körülbelül 2–3 millisievert, helytől és körülményektől függően ez magasabb vagy alacsonyabb lehet. A kockázat alacsony, de a radioprotektív gyakorlat célja az expozíció minimalizálása és a radon- valamint más természetes források monitorozása.