hidratáció

A hidratáció a testfolyadékok és elektrolitok egyensúlyának fenntartását jelenti, amely alapvető a sejtek működéséhez, az anyagcseréhez és a hőmérséklet-szabályozáshoz. Optimálisan hidratált állapotban a testfolyadékok mennyisége és összetétele stabil marad, ami a vérkeringés és a szöveti funkciók zavartalan működését támogatja.

A víz testben két fő tárolóhelyen található: intracellulárisan és extracellulárisan. A vízveszteség fő forrásai közé tartozik a vizelet, az izzadás, a kilélegzett vízpára és a bélürítés. A hidratációs állapotot a szomjúság érzetével, az antidiuretikus hormonnal (vasopressin) és a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerrel szabályozzák, amelyek a víz és az ásványi sók tartalékát tartják egyensúlyban.

Hidratációs állapotok közé tartozik a euhidráció (megfelelő folyadékszint), a hypohidráció vagy dehidratáció (kevés folyadék) és a hiperhidratáció (túlzott folyadékbevitel). A dehidratációkor nő az ozmolalitás és a szomjúság, a vizelet töményebb lesz, és csökkenhet a vérnyomás vagy a teljesítmény. Túlzott folyadékbevitel esetén ritkán hyponatrémia alakulhat ki.

Napi folyadékigény felnőttek esetében általában körülbelül 2-3 liter folyadék, amelyet víz, más italok és az ételekben található víz is fedezhet. Az igényet befolyásolja a testtömeg, az aktivitási szint, a környezeti hőmérséklet és az egészségi állapot. Sportolás vagy meleg időjárás növeli a szükségletet.

Gyakorlati megközelítésként javasolt a rendszeres, egyenlő időközönkénti folyadékbevitel és olyan tünetek figyelése, mint a szomjúság vagy a sötét színű vizelet. Edzés közben kis, rendszeres mennyiséget érdemes fogyasztani. Orvosi tanácsot igényelnek komoly gyomor-bélrendszeri zavarok és gyanított dehidratáció.